Görcsösen erőlködünk, hogy valóra váltsuk az álmainkat, mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy jobbá teszi az életünket: hajszoljuk a pénzt, a népszerűséget, a hírnevet. Közben elveszítünk mindent, ami igazán fontos; az egyszerű dolgokat, a társaságot, a családot, a szeretetet, mindazt, amit már valószínű megszereztünk.

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra.. és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon..!

Manapság már alig-alig merné valaki azt mondani, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Pedig bizony így szeretnek egymásba az emberek, és csakis így. Ami még hozzájön, az mind járulék, és csak később következik.

Olyan férfi kell nekem aki nem kényeztet szép szavakkal hanem tettekkel bizonyítja érzéseit.Szeret,és ott van mellettem amikor szükségem van rá.Amikor nem várnám,belenéz mélyen a szemembe,és azt mondja: -olyan szép vagy!Az a fiú kell nekem,aki elvisz sétálni,naplementét nézni.Akivel önfeledtül nevethetek, akivel minden nap egy ajándék!