Vágyakozó állásponton vagyok.

A maszkokkal nincs baj. A Földön majd minden élőlénynek megvan a maga stratégiája, az önvédelemre, rejtőzködésre. S bár az ember szeretné azt hinni, hogy a nyíltság és őszinteség viszi előrébb az emberiséget, valahogy világunk nem igazán erre rendezkedett be.

De hiszem, hogy vannak olyan ritka kapcsolatok, amik egy életre szólnak, legyen az barátság vagy szerelem.

Nem hiszek a cukormázzal leöntött negédes kapcsolatokban. Olykor meg kell küzdenünk magunkkal, a világgal. Mert változunk, mert emberek vagyunk s mert hibázunk. Igazán az alázat és nyitottság az szerintem, ami tartóssá tud tenni kapcsolatokat. Hogy nem zárjuk le a zsilipeket, hogy elfogadjuk a változás és változtatás lehetőségeit.

Az út cél nélkül csak ténfergés, lófrálás. De ki mondja meg, mikor és hogyan kell odaérnünk?! Barangolni jó, főleg ha az ember kellő eszközzel van ellátva, mint humor, kíváncsiság, ambíció,türelem,bátorság, kalandvágy, spontaneitás.

Az "énnek" az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberről elképzelhetetlen. Elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános. Az egyéni "én" az, ami elüt az általánostól, ami tehát nem tételezhető fel, nem számítható ki előre, amit nekünk kell a másikban leleplezni, felfedni, meghódítani.

K.